2025. június 20., péntek

DÉLELŐTT | 
Az általános örömben még a néma is ujjong

Igehely: Ézs 35:1–10 Kulcsige: Ézs 35:6 „Akkor majd úgy szökell a sánta, mint a szarvas, és ujjong majd a néma nyelve. Mert víz fakad a pusztában, és a kietlen tájon patakok.”

Isten legegyszerűbb szavában több erő van, mint a világ összes szavában! Ezért élő és ható az Ő beszéde; mindig megelevenít, függetlenül attól, hogy ki milyen reménytelen helyzetben van. Ki gondolta volna, hogy az Ő szavára a fogságban élő nép megszabadul az akkori világ legerősebb birodalmából? Hogy ez a nép közel 2000 km-t fog gyalogolni hazafelé a sivatagon keresztül, és nem fog ott elpusztulni. Sőt képesek lesznek arra, hogy újra felépítsék otthonaikat, és benépesítsék az elpusztult országot. Akik csak hallották ezeket a szavakat, hittel, reménységgel és örömmel teltek be.

De a prófétai szó túlmutat az akkori történelmen: beszél azokról az isteni beavatkozásokról, amelyek az ember fizikai, lelki és szellemi életét érintik: megtérés, gyógyulás, szabadulás történik Isten Fia által – a Sátán, az erős fegyveres vereséget szenved, és akik a rabjai voltak, megszabadulnak. Nemcsak egy-egy ember, hanem ez egész emberiség átélheti ezt.

És a prófétai szó akkor igazi, ha személyessé válik az ember életében. Ha megnyitod a szíved az Úr szabadítása előtt, meg fog nyílni az eddig néma szád Isten dicsőítésére, és a múltat elfeledve ujjongani fogsz!

Dani Zsolt

DÉLUTÁN | 

Megvallottam neked vétkemet

Igehely: Zsolt 32:1–5 Kulcsige: Zsolt 32:5 „Megvallottam neked vétkemet, bűnömet nem takargattam. Elhatároztam, hogy bevallom hűtlenségemet az Úrnak, és te megbocsátottad bűnömet, amit vétettem.”

Hogyan lehetünk boldogok? Dávid király volt, sok mindent megtehetett: ehetett-ihatott, amit csak akart, feleségei voltak, csatákat nyert meg, elvehette más feleségét, építkezhetett, gazdag volt… Jól el lehet lenni a bűnben. Dávid egy darabig élvezte a bűnös kapcsolatot Betsabéval, mondhatjuk azt, hogy boldog volt. De Istennek nem tetszett ez a fajta „boldogság”. Az Úr azáltal akart neki igazi boldogságot adni, hogy derüljön ki a bűne, álnoksága, hűtlensége.

Hamar véget értek a „mézeshetek”, aztán jött a: „kiszáradtak csontjaim, egész nap jajgatnom kellett.” Amikor napfényre jött a bűne, akkor élte át az Istentől való boldogságot. Valaki így fogalmazta meg ezt: „a bűnvallás keserű gyönyörűsége.” Nem akkor boldog az ember, amikor benne van a bűnvallásban, hanem akkor, amikor megtisztult a lelke, bocsánatot nyert és kijött belőle!

Minden nagy dolog az első kicsi lépéssel kezdődik el: felismerni a bűn terhét, szembenézni vele, nem takargatni, hanem megvallani, elhagyni, és amit lehet, emberi szinten is helyrehozni. És hogy milyen erőteljes Isten bocsánata a bűnvallás után? Dávid Betsabétól született fia lett Salamon, Izráel egyik legnagyobb királya!

Dani Zsolt

 Napi áhítat

Igehely: ApCsel 14:1–7 Kulcsige: ApCsel 14:1 „Ikóniumban szintén bementek a zsidók zsinagógájába, és úgy hirdették az igét, hogy a zsidókból is, a görögökből is igen sokan lettek hívőkké.”

A nyíltan, bátorsággal hirdetett ige, amit Isten Szentlelkének a munkája erősít meg, mindenképpen reakciót fog kiváltani: vagy ellenszenvet, vagy megtérést. A hívő embernek tudatosítania kell magában, hogy az evangélium hirdetésének ára van. Azok, akik az evangéliumnak ellene állnak, mindent meg fognak tenni, hogy elhallgattassák az üzenet hirdetőjét. Pál és Barnabás pontosan azt tapasztalták meg, amire annak idején Jézus figyelmeztette a tanítványait: „Emlékezzetek arra az igére, amelyet én mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga az uránál.