Mindennapi áhítatok

2024. március 9., szombat

Igehely: Mt 12:46–50; Kulcsige: Mt 12:49 „Erre kinyújtotta kezét tanítványai felé, és így szólt: Íme, az én anyám és az én testvéreim!”

Mialatt Jézus összefoglalta mondanivaló­ját az összegyűlt sokaságnak, anyja és féltestvérei beszélni akartak vele (Mk 6:3). Szóltak erről Jézusnak. Az Úr Jézus válasza igen érdekes. Értékes tanulságot lehet levonni belőle.

2024. március 8., péntek

Igehely: Mt 12:43–45; Kulcsige: Mt 12:45 „Akkor elmegy, maga mellé vesz másik hét lelket, még magánál is gonoszabbakat, és bemenve megtelepednek ott; és végül ennek az embernek az állapota rosszabb lesz, mint azelőtt volt. Ez történik majd ezzel a gonosz nemzedékkel is.”

Nagy kegyelem, ha ,,a tisztátalan lélek kimegy az emberből.” Már örvendezhet, hogy megszabadult a Sátán uralma alól. Azonban nagy kérdés, hogy a tisztátalan lélek helyét ki vagy mi foglalja el? Mert veszélyes állapot az, ha valamilyen bűn újból befészkeli magát, és mindent felborít.

2024. március 7., csütörtök

Igehely: Mt 12:38–42; Kulcsige: Mt 12:40 „Mert ahogyan Jónás három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia is a föld belsejében három nap és három éjjel.”

Annak ellenére, hogy Jézus már sok csodát és jelt cselekedett, a vallási vezetők további jelt kértek tőle. Ha egy újabb jelt látnak tőle, akkor el fogják hinni, hogy ő a Messiás? Az Úr Jézus látta képmutatásukat, álnokságukat.

2024. március 6., szerda

Igehely: Mt 12:33–37; Kulcsige: Mt 12:36 „De mondom nektek, hogy minden haszontalan szóról, amelyet kimondanak az emberek, számot fognak adni az ítélet napján.”

Ahol egy fában egészséges élet van, ott a fa gyümölcsözik a saját neme szerint. Hasonló módon, ha Isten újjáteremtette természetünket, a gyümölcs is jó lesz. De ha a gyümölcs rossz, ez azért van, mert a fa az, ami mindig is volt – rossz fa.

2024. március 5., kedd

Igehely: Mt 12:22–32; Kulcsige: Mt 12:25 „Ő pedig, ismerve gondolataikat, ezt mondta nekik: Minden ország, amely meghasonlik önmagával, elpusztul, és egyetlen város vagy ház sem maradhat fenn, amely meghasonlik önmagával.”

Egy embert hoztak Jézushoz, aki vak, néma és az ördögtől megszállott volt. Jézus könyörült rajta, meggyógyította őt. Ezen az egész sokaság csodálkozott és feltették a kérdést: „Csak nem ez a Dávid fia?”

2024. március 4., hétfő

Igehely: Mt 12:15–21; Kulcsige: Mt 12:18 „Íme, az én szolgám, akit kiválasztottam, akit én szeretek, akiben gyönyörködöm! Lelkemet adom neki, és ítéletet hirdet a népeknek.”

Jézus a küldetése által a próféciákat teljesítette be. Bárhova ment, összegyűlt a tömeg, „ő pedig meggyógyította mindnyájukat.” Azonban megparancsolta nekik, hogy ,,ne fedjék fel, kicsoda ő.” Ezt nem félelemből tette, hanem azért, hogy: „hogy beteljesedjék, amit Ézsaiás prófétált.”

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: 2Krón 20:4–23 Kulcsige: 2Krón 20:17 „Nektek nem is kell majd harcolnotok, csak veszteg állnotok és néznetek, hogyan szabadít meg benneteket az Úr. Ne félj és ne rettegj, Júda és Jeruzsálem! Holnap vonuljatok ellenük, mert veletek lesz az Úr!”

Amikor Istenre tekintünk, akkor ez minden, amit tehetünk. Ez a legtöbb és a legjobb is. Így lesz siker, előrehaladás, győzelem, megmaradás, élet. Hogyan lehetünk ilyenek, mit kell tennünk ezért?

Kiáltsunk Istenhez (4–13)! Jósáfát összehívta a népet imádkozni és böjtölni. Ez a legfontosabb, ez az, ami megerősít, ilyenkor ad Isten vezetést és segítséget. A király vezette az imaórát, ő készült imádkozni, és buzdította az embereket is imára. Így kell megoldani nehéz helyzeteket: imádkozva. Legyen nekünk is ez az erősségünk!