2019. augusztus 6., kedd

DÉLELŐTT | 
Gyümölcsöző kapcsolatépítés

Igehely: Róm 1:11-15; Kulcsige: 1:12 „Azaz hogy együtt nyerjünk vigasztalást nálatok egymás hite által, a tietek és az enyém által.”

Pál szeretné látni a római testvéreket, és most közli velük vágyának okát. A következőképpen fogalmazza meg: „Mert szeretnélek látni benneteket, hogy megerősítésetekre valami lelki ajándékot adjak nektek.” (Róm 1:11) Az apostol látogatásának legfőbb célja a gyümölcsöző kapcsolatépítés Isten dicsőségének magasztalására, „vagyis, hogy együtt bátorodjunk meg közöttetek egymás hite által, a tietek meg az enyém által.” (Róm 1:12) Testvéri kapcsolataink végső célja egymás bátorítása, felbuzdítása úgy szavak, mint életvitel által. Pál apostol ismeri a testvéri közösség kölcsönös áldásait, és elég alázatos annak elismerésére, hogy neki is szüksége van azokra az áldásokra. Boldog az a keresztyén, aki ilyen fogékony lélekkel megy gyülekezetbe, mint aki adni és kapni egyaránt törekszik, hogy maga is tanuljon, miközben másokat tanít, hogy maga is bátorságot kapjon, miközben másokat bátorít.

A te kapcsolatépítéseidnek mi a fő célja? Kapcsolataidban kinek a neve dicsőül meg? Istené vagy valaki másé?

Vajda Miklós

DÉLUTÁN | 

Teremts bennem tiszta szívet!

Igehely: Zsolt 51:9-19

Ez a zsoltár a bűnbánó imádság csodálatos mintája, és minden idők szentjeinek nagy hasznára van. Keletkezésének oka Dávid házasságtörése Betsabéval. Emellett többször is megszegte a Tízparancsolatot. A zsoltár fő üzenete a következő: A legnagyobb mélységből is lehet kiáltani Istenhez bűnbocsánatért, erkölcsi megújulásért, azzal a feltétellel, ha megtért szívvel járulunk Isten elé, az Ő irgalmasságára és kegyelmére hagyatkozva (3-4.v.). Dávid először bűnbocsánatért, majd belső megújulásért könyörög Istenhez. „Könyörülj rajtam kegyelmeddel, Istenem, töröld el hűtlenségemet nagy irgalmasságoddal.” A zsoltáríró a bűnei terhe alatt rádöbben arra, hogy az emberi szív javíthatatlan, nem lehet foltozgatni – újjáteremtésre van szüksége. Teremteni csak Isten képes, akinek hatalmas szavára előállott a világmindenség.

Ha még nincs új szíved, kiálts Teremtődhöz még ma este Dávid szavaival: „Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem!” (Zsolt 51:12)

Vajda Miklós

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
12 + 1 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Fil 3:1; 4:4 „Egyébként pedig, testvéreim, örüljetek az Úrban! Hogy ugyanazt írjam nektek, az engem nem fáraszt, titeket viszont megerősít. Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek!”

Pál apostol a börtönből írja levelét, elhagyatottan, nehéz körülmények között. Természetes lenne, ha azt kérné a testvérektől: imádkozzanak, hogy kiszabaduljon onnan, mert akkor akadálytalanul végezhetné tovább Isten szolgálatát. De nem ezt teszi, hanem örömre hívja a testvéreket. Egészen biztos, hogy nem olyasmiről beszél, ami benne nincs meg. Áldásokkal teli életben könnyű bizonyságot tenni az Úr jóságáról és öröméről. De a nehéz körülmények közötti öröm teszi igazán hitelessé a keresztyén életet.