2020. január 14., kedd

DÉLELŐTT | 
Jézus szavai férfiaknak és férjeknek

Igehely: Mt 5:33-37; Kulcsige: 5:32 „Én pedig azt mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét, paráznaság esetét kivéve, az házasságtörővé teszi őt, és aki elbocsátott asszonyt vesz feleségül, az házasságtörést követ el.”

A Törvény tíz igéje az erkölcsi élet alapja. Örök érvényű és egy egészet képez. Nem csak Isten akaratát fejezi ki, hanem lényét is tükrözi. Aki elvesz valamit belőle, akár a legkisebbet is, az egész megrontásában bűnös és önmaga ítéletét pecsételi meg. A bűn a törvény megszegése. (1Jn 3:4)

A paráznaság kérdését Jézus a külső cselekménytől a belső lelkiséghez, a képzelet, a gondolat szintjére helyezi át. Ha a kívánság tekintetével tekint valaki a másik nemre, már olyan mintha el is követte volna. Milyen súlyos ez a bűn? Milyen komolyan kell vennünk? Halálos komolyan. El kell szakadnunk mindattól, ami bűnre visz. (5:29-30) A világban másképp viszonyulnak ehhez és ez a lelkület átjárja a társadalom minden területét. Filmek, reklámok, divatstílusok, öltözködési formák ezt segítik elő. De mi az Úr látása a házasságról? A házasság szent. Ellene vétkezni, házasságot törni gondolatban is lehet. Pedig, amit Isten egybeszerkesztett, ember azt el ne válassza, mert a házasság egy életre szóló kapcsolat. Ne a földi élet kínálta gyönyörök, világi gondolkodásmód jellemezzen. E földi létben készülünk fel az örökkévalóságra. Itt próbáltatik meg hitünk és itt készíthetjük lelkünket a ránk váró nagy örömre.

Péter István

DÉLUTÁN | 

Könnyeidre emlékezve

Igehely: 2Tim 1:3-5 „Hálát adok Istennek, akinek őseimhez hasonlóan tiszta lelkiismerettel szolgálok, amikor szüntelenül, éjjel és nappal megemlékezem rólad könyörgéseimben, és könnyeidre emlékezve látni kívánlak, hogy öröm töltsön el. Eszembe jutott ugyanis a benned élő képmutatás nélküli hit, amely először nagyanyádban, Lóiszban és anyádban, Eunikében lakott, de meg vagyok győződve arról, hogy benned is megvan.”

Nemrég került a kezembe egy régi gyülekezeti csoportkép. Az általam ismert testvérek mindegyikével kapcsolatban kedves emlékek jutottak eszembe. A mindig segítőkész, mosolygós testvér, aki felismerte az özvegyek, szegények szükségeit és örömmel szolgált feléjük. Vagy az az idős özvegy testvérnő, aki a délelőtti összejövetel után mindig az imaházban maradt imádkozni, és nekünk fiataloknak mindig kész volt vagy bátorító igét átadni. Vagy arra a testvérre, aki két árvát is befogadott és istenfélelemben felnevelt. Arra gondoltam, hogy velünk kapcsolatban, mi marad gyermekeink, a testvériség vagy környezetünk emlékezetében? Életvitelünk, beszédünk, lelkiségünk maradandó nyomata marad ismeretségi körünkben, úgy, ahogy a nagymama és az édesanya képmutatás nélküli hite visszatükröződött az ifjú Timóteusban? Ennek a lelkülete indította az apostolt örömre és hálára. Az istenfélő ember előbb bűnei miatt sír, azután a Szentlélek teszi érzékennyé mások elesett állapotára. Kész mások örömével vagy szomorúságával azonosulni, s ezt ki is fejezi vigasztaló szavaival, könnyeivel. Ezt a lelkületet gerjessze lángra Isten szeretete szívünkben, hogy képviselhessük Isten uralmát e sötét világban.

Péter István

 Napi áhítat

Igehely: 1Kor 4:14–21 Kulcsige: 1Kor 4:21 „Mit akartok? Bottal menjek hozzátok, vagy szeretettel és szelíd lélekkel?”

A sze­re­tet és a sze­líd­ség nem zárja ki az ostor, a bot – vagy­is a ke­mény, ér­zel­mek­kel fű­tött dor­gá­lás – al­kal­ma­zá­sát. Sőt! Van­nak hely­ze­tek, ami­kor ezek­hez kell fo­lya­mod­ni, szó sze­rin­ti ér­te­lem­ben is. Ha eze­ket az esz­kö­zö­ket „a sze­re­tet kar­já­val moz­gat­ják” (C.H. Spur­geon), abból nem ke­let­kez­het kár. Csak az az ember tud he­lye­sen bánni ezek­kel az esz­kö­zök­kel, aki előbb ön­ma­gát fe­nyí­ti és fe­gyel­me­zi meg, aki fo­lya­ma­tos os­to­ro­zás alatt áll. Ne­künk is min­dig ke­zünk ügyé­ben van a „bot”. Tud­juk-e ren­del­te­tés­sze­rű­en hasz­nál­ni?