2020. október 22., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Az engedelmes szív védetté tesz

Igehely: Jak 4:5-10; Kulcsige: Jak 4:7 „Engedelmeskedjetek azért Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek.”

Micsoda végtelen, drága kegyelmet hirdet nekünk az Ige, amikor azt mondja: „Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmét adja.” A pogány vallások bármelyikében egy ilyen mondat valahogy úgy hangozna, hogy: „kegyelmet az talál, aki arra érdemes”. Ez bizony ítélet lenne számunkra – és milyen szomorú, hogy sokan így gondolnak az Isten kegyelmére, mint amit ki kell érdemelni. Bennünket azonban, akik megértettük, hogy nem cselekedetekért, hanem hit által van üdvösségünk (Ef 2:8) felszabadít az Isten kegyelme az alól, hogy saját erőnkből keljen kiérdemelni az üdvösséget. Fontos azonban megérteni azt is – és erre emlékeztet bennünket Jakab levelének ezen szakasza – hogy ez a szabadság egyszersmind szabadság az engedelmességre. Isten kegyelme kiszabadított bennünket a bűn rabságából, az ítélet alól, nincs többé hatalma rajtunk az ördögnek. Ez pedig azért lehetséges, mert immár az Isten hatalma alá tartozunk.

Szabadságunk van engedelmeskedni a tökéletes Úrnak.

Mezei Tamás

DÉLUTÁN | 

A világmisszió kezdete

Igehely: ApCsel 10:1-18 Kulcsigék: ApCsel 10:4-5 „Ő pedig rátekintett, és megrémülve kérdezte: „Mi az, Uram?” Erre az angyal ezt mondta neki: „Imádságaid és alamizsnáid emlékeztetőül feljutottak az Isten elé. Most azért küldj embereket Joppéba, és hívasd magadhoz azt a Simont, akit Péternek is hívnak.”

Isten arra hívja Pétert, hogy olyan határokat lépjen át, melyek mélyen gyökereztek a hitében és amelyekről azt gondolta, hogy Isten akarata szerint valók. Azzal a felismeréssel kell megküzdjön, hogy Isten olyan új útra vezeti őt, ami az ő istenismerete szerint épphogy Isten akarata ellen való.

Szinte minden korban igaz volt, és ma is, hogy a keresztyénség az üldöztetés, az elnyomás alatt növekszik, de a szabadságban elsorvad. A hívők létszáma leggyorsabban azokban az ázsiai és arab országokban növekszik, ahol a legnagyobb üldözésnek vannak kitéve, ugyanakkor gyors ütemben sorvad a nyugati országokban, ahol vallásszabadság van.

A fenti igeszakaszban három fontos dolog történt Péterrel: 1) felismerte, hogy Isten kegyelmének nagysága felülmúlja az ő gondolatait. 2) Isten számára nincsenek olyanok, akiket nem érhet el és nem akar elérni. 3) Isten olyan módon használja őt, amit el sem tudott képzelni.

Legyünk készek elengedni azokat a korlátokat, amik az Isten kegyelmét és az Isten hatalmát korlátozzák. Higgyük el, hogy Isten kegyelme számára nincsenek túl bűnösök, túl távoliak, sőt Isten akár bennünket is használhat olyan módon, amit talán ma el sem tudunk képzelni.

Mezei Tamás

 Napi áhítat

– Mt 20:29–34; Kulcsige: Mt 20:34 „Jézus megszánta őket, megérintette szemüket, és azonnal visszanyerték látásukat, és követték őt.”

Különös, ahogy Isten minden ember szívéhez utat talál. Az sem lehet akadály, ha nem lát. A két vak „meghallotta, hogy Jézus arra megy el”. Olyat is láttam, hogy evangélizáció végén siket ember jött előre, hogy megnyissa szívét Jézusnak, pedig nem volt jeltolmács. Az evangélium válasz az elesett embernek, ezért beleillik a lelkébe. Jézus azért jött, hogy örömhírt mondjon a szegényeknek. Erre érzett rá a két vak, és nem lehetett akadály az, hogy nem látnak, de az őket helyre utasító tömeg sem.