2025. február 1., szombat

DÉLELŐTT | 
Jairus lányának feltámasztása

Igehely: Mk 5:21–24, 35–43 Kulcsige: Mk 5:36 „Jézus is meghallotta, amit mondtak, és így szólt a zsinagógai elöljáróhoz: Ne félj, csak higgy!”

A korábbi napokon láthattuk, hogy Jézus Úr a természet és a démonvilág erői felett. Isteni hatalmával rendet tud tenni a teremtett világ látható és láthatatlan részében is. A folytatás azt bizonyítja, hogy hatalma van a betegség és a halál felett is. Ezek a bűn következményeiként kerültek be életünkbe. Jézus pedig azért jött, hogy megváltson minket bűneinkből. Bennünk elkezdett munkájának sóvárogva várt végkifejlete testünk megváltása (Róm 8:23), amikor mint utolsó ellenség, töröltetik el a halál (1Kor 15:26). Mert az Ő országában nem a halálé az utolsó szó. Az evangéliumokban leírt feltámasztások, köztük a Jairus lányáé is, ezt az élő reménységet alapozzák meg. Ezek a krisztusi cselekedetekkel igazolt bibliai igazságok bátorítanak minket arra, hogy könyörögjünk betegeink gyógyulásáért, mint Jairus (22–23.v.), és hagyjuk Jézust tetszése szerint cselekedni, mert a valódi hit épp ezt az iránta való bizalmat jelenti.

Ezt a hitet állapítja meg Jézus a közbe ékelt gyógyulási történetben, a vérfolyásos asszonynál: „Leányom, a te hited megtartott téged” (34.v.). És erre bátorít Jairussal együtt minket is: „Ne félj, csak higgy!” (36.v.).

Mike József

DÉLUTÁN | 

Árnyék és valóság

Igehely: Kol 2:8–17 Kulcsige: Igehely: Kol 2:16–17 „Senki el ne ítéljen titeket ételért és italért, ünnep, újhold vagy szombat miatt. Hiszen ezek csak árnyékai az eljövendő Krisztusnak, aki a valóság.”

A törvény betartása melletti elköteleződés, buzgalom hozhat változásokat az ember életében (sokszor rossz irányba is), de valós megoldást a bűn problémájára nem. Ezt Krisztus hozta el halálával és feltámadásával! Benne az istenség egész teljessége jött el hozzánk emberi testben, hogy utat nyisson nekünk is ehhez a teljességhez (9–11.v.), ami vele együtt a miénk lehet (12–15.v.).

Amint az árnyék hátulról jövő fény esetén elé kúszik a megvilágított személynek, vagy a kimondott szó megelőzi a beszélőt, úgy érkezett meg Isten népéhez a törvény Krisztus előtt, aki a valóság, Isten maga (17.v.). Benne új értelmet nyernek a törvény külsőre vonatkozó rendelkezései, mint például az akkoriban sokat vitatott körülmetélés (11.v.). Ő tölti meg tartalommal az új szövetség külső jelét, a bemerítést is (12.v.). Benne teljesedik be a prófécia, mely szerint „így szól az Úr: Törvényemet beléjük helyezem,szívükbe írom be” (Jer 31:33). Őt szeressük, Hozzá ragaszkodjunk mindenek felett, akkor minden más a helyére kerül az életünkben!

Mike József

 Napi áhítat

Igehely: Filem 1:8–14 Kulcsige: Filem 1:14 „Beleegyezésed nélkül azonban semmit sem akartam tenni, hogy jótetted ne kényszerű, hanem önkéntes legyen.”

Pál apos­tol sze­re­tet­tel­jes szí­ves­ség­ké­rés­sel for­dul Fi­le­mon­hoz, mint test­vé­ré­hez az Úrban. Meg­te­het­né, hogy pa­ran­csol­jon is, de nem teszi. Oné­zi­mosz­ról van szó, aki Fi­le­mon­nál szol­gált és meg­szö­kött, de köz­ben Pált és Jé­zust meg­is­mer­ve meg­tért, és hasz­nos lett a szol­gá­lat­ban. Pál sze­ret­né, ha Fi­le­mon vissza­fo­gad­ná őt, aki már neki is hasz­nos lehet. Pál­nak az a sze­re­tet­tel­jes ké­ré­se Fi­le­mon­hoz, hogy úgy fo­gad­ja Oné­zi­moszt, mint­ha magát Pált fo­gad­ná. Ez ke­resz­tyén kö­te­les­sé­ge is lenne, de úgy lenne szép, ha mégis ön­ként, sze­re­tet­ből fo­gad­ná vissza, és nem csu­pán kö­te­les­ség­ből.