Mindennapi áhítatok

2021. augusztus 9., hétfő

Igehely: Zsid 2:3b-4; Kulcsige: Zsid 2:3b „Azok pedig, akik hallották, megerősítették ezt számunkra.”

Úgy tűnik, e levél címzettjei már a második–harmadik generációt képezték (v. ö. Bír 2:10). Ezért emlékeztetni kellett őket a tekintélyt képező forrásokra. (2Kor 11:3–4) Az evangélium nem szorul modernizálásra, mert sosem avul el, hiszen isteni és örökkévaló.

2021. augusztus 8., vasárnap

Igehely: Zsid 2:1-3a „Ezért tehát még jobban kell figyelnünk a hallottakra, hogy valamiképpen el ne sodródjunk.  Mert ha az angyalok által hirdetett ige olyan erős volt, hogy minden törvényszegés és engedetlenség megkapta igazságos büntetését, akkor hogyan menekülünk meg mi, ha nem törődünk ilyen nagy üdvösséggel, amelyet az Úr hirdetett először?”

Az apostolnak „sok, és nehezen megmagyarázható mondanivalója volt” az Úr Jézusról, a nagy üdvösség Szerzőjéről (5:11). Olyanoknak ír, akik valamikor jól indultak a hitben, de közben elbizonytalanodtak, szinte „elsodródtak” az Úrtól.

2021. augusztus 5., csütörtök

Igehely: Zsid 1:10 „Te vetettél, Uram, alapot a földnek kezdetben; és a te kezed alkotása az ég.”

Ha igaznak tudjuk elfogadni, hogy a Biblia egy Istenről beszél, és látjuk, hogy Jézus „Isten lényének a képmása”, (Zsid 1:3) akkor nem nehéz elhinni Jézus szavait: „Én és az Atya egy vagyunk.” (Jn 10:30) A múltban, a földön szolgálva sok beteget gyógyított, halottakat támasztott és bűnöket bocsát

2021. augusztus 4., szerda

Igehely: Zsid 1:9 „Szereted az igazságot, és gyűlölöd a gonoszságot: ezért kent fel téged Isten, a te Istened öröm olajával társaid fölé.”

Nemrégen hallottam egy fiatalember bizonyságtételét, melyben beszélt arról, mennyire zavarta, terhelte sokáig az az igazságtalanság, melybe ő és mások is beleszülettek. Miért nincs igazság a földön? Miért nyomja el az egyik nemzet a másikat? Mit lehet ez ellen tenni?

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: 2Kir 18:1-8 Kulcsige: 2Kir 18:5-6 „Bízott az Úrban, Izráel Istenében; nem volt hozzá fogható senki Júda királyai között, sem előtte, sem utána. Ragaszkodott az Úrhoz, nem tért el tőle, hanem megtartotta parancsolatait, amelyeket az Úr adott Mózesnek. “

Minő szép és kedves dolog, mikor egy fiatal azzal tűnik ki, hogy Istenhez ragaszkodik. Nem a ki vagy feltűnés végett, hanem meggyőződésből, elkötelezettségből. A meggyőződés nem divatos, nyitottság ürügyén felületességre nevel a világ, legyenek a fiatalok olyanok, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától (Ef 4:14). Nem is beszélve az elkötelezettségről, nemhogy Istenhez, de semmihez sem. Azzal ámítva, hogy a gyökértelenség a szabadság, ördögszekérként süvítenek az életen végig.