Mindennapi áhítatok

2019. március 9., szombat

Igehely: Jn 16:16-24; Kulcsige: 16:22 „Így most ti is szomorúak vagytok, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a szívetek, és örömötöket senki sem veheti el tőletek.”

Az Isten Fia bátorító szavai örömöt adnak az Övéi számára. Olvasd el újra lassan és figyelmesen a 19-24 verseket! A Mester, Jézus „egy kevés időről” beszél tanítványainak és ők nem értették szavai jelentését.

2019. március 8., péntek

Igehely: Jn 16:1-4a; Kulcsige: 16:4a „Ezeket pedig azért mondom nektek, hogy amikor eljön ez az óra, emlékezzetek rá: én megmondtam nektek.”

Ez Pál apostol őszinte bizonyságtétele: „Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért.” (Fil 3:8). Őt ismerni igazi gazdagság, kincs, nincs ehhez fogható, páratlan. Őérte és miatta még a szenvedést is vállalta apostoli szolgálatában.

2019. március 7., csütörtök

Igehely: Jn 15:18-25; Kulcsige: 15:20 „Emlékezzetek arra az igére, amelyet én mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga az uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak, ha az én igémet megtartották, a tieteket is meg fogják tartani.”

András apostol, Péter testvére is mártírhalált halt. Ő is az evangélium bátor hirdetője volt. Akhájában, Pátrász városában a római prokonzul, Egeás tömlöcbe is vetette ezért. Miután kegyetlenül megostoroztatta, keresztfára feszítette.

2019. március 6., szerda

Igehely: Jn 15:9-17; Kulcsige: 15:13 „Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért.”

„Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” (Lk 23:34) Mi indította a kereszten szenvedő Úr Jézust, hogy így imádkozzon ellenségeiért? Kérlek, gondolkozz ezen! A golgotai kereszthalála tökéletes példája az önfeláldozó szeretetnek.

2019. március 5., kedd

Igehely: Jn 15:1-8; Kulcsige: 15:2 „Azt a szőlővesszőt, amely nem terem gyümölcsöt énbennem, lemetszi, és amely gyümölcsöt terem, azt megtisztítja, hogy még több gyümölcsöt teremjen.”

Az elmélkedés címe egy agrárszakember szőlészettel kapcsolatos cikke is lehetne. A tavaszi metszések szezonjában, hadd essék szó a Krisztust követő élet metszéséről a „gyümölcstermés” érdekében. Ez hitéletünk egy újabb kihívása! A metszés nem kellemes, de hasznos.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Jer 15:15–21 Kulcsige: Jer 15:16„Ha eljutott hozzám igéd, én élvezettel forgattam a számban, igéd vidámságot szerzett nekem és szívbeli örömöt, hiszen rólad neveztek el engem, Uram, Seregek Istene.”

Jeremiás próféta testi-lelki valójában átélte, hogy mit jelent az üldöztetés, magány, bánat, bántás vagy egy súlyos seb. Mindezt egyetlen okból kifolyólag: ő igaz próféta volt, és hamisítás nélkül hirdette Isten Igéjét. Én harmincegynéhány keresztyénként megélt év alatt egy pofont sem kaptam hitemért, sem az Igéért...Mennyire különböző hatást gyakorol az Isten Igéje az emberekre. Jeremiás élvezte azt, vidámságot és örömöt szerzett számára. Megtanulta, hogy az Isten jóságából csak jó Igék és jó cselekedetek származnak, még akkor is, ha azok kemény ítéletet jelentenek ki.